Rólunk
„Mindennap tenned kell valamit, hogy egy kicsit jobbá válhass”
John Wooden, kosárlabdaedző
Hiszünk a változásban,
abban, hogy a körülöttünk állandóan változó világban akkor találjuk meg a helyünk, ha mi is elég rugalmasak vagyunk és tudunk változtatni a viselkedésünkön, a gondolkodásunkon, hozzáállásunkon.
Hiszünk abban, hogy a coaching átütő ereje számodra is meghozza a sikert, és ezáltal boldogabb és kiegyensúlyozottabb életet élhetsz.
Mit jelent a siker és a boldogság?


Te határozod meg az új nézőpontot és az irányt.
Mi pedig abban támogatunk, hogy a meglévő és a korábban fel nem ismert tudásod jobban kihasználva, az összes erőforrásodat mozgósítva képes legyél a változásra, a céljaid elérésére.
Minden emberben ott van a változás lehetősége, ahogyan John Wooden, a kosárlabda történetének egyik legnagyobb rekordokkal rendelkező sikeredzője is vallja „Mindennap tenned kell valamit, hogy egy kicsit jobbá válhass. Mert ha mindennap teszünk valamit, hogy kicsit jobbak legyünk, akkor hosszabb idő múltán sokkal jobbak leszünk”.
Mi tudunk ebben neked segíteni.
Ildi, Gyöngyi és Zsófi
bemutatkozunk
Simon Ildikó
25 éve dolgozom trénerként, részben civil szervezetekkel, részben vállalatokkal. Szociális végzettségem van, és nagy az empatikus képességem, sokféle területen mozgok otthonosan a világban, legyen ez akár sport (kézilabda edzőként is dolgoztam), vagy akár a cégek, vállalkozások területe.
Azt vallom, hogy bár vannak meghatározó képességeink, akár akadályaink, sokat tehetünk önmagunk fejlesztéséért, heverő és passzív tulajdonságaink csiszolásáért, ha igazán elszánjuk magunkat.
Az elmúlt években számos sikeres egyéni coaching ügyfelemmel örülhettem a változásaiknak, fejlődéseiknek. Elsősorban pároknak, sportolóknak és szüleiknek szeretnék segíteni abban, hogy elakadásaikat leküzdjék, de egyéni élethelyzet változással, tervekkel is kereshettek engem. Egy év alatt sikeresen fogytam több mint 30 kilót mozgással és életmód-változtatással, illetve elkezdtem box edzésekre járni, így azt gondolom, jól tudom segíteni azokat, akiknek hasonló céljaik vannak.
Kökény Gyöngyi
Több mint 20 év a HR szakmában, és közel 10 éves business coach tevékenységem során a legfőbb küldetésem vezetők, egyéni ügyfelek és csapatok támogatása a sikeres, eredményes és örömteli munka felé vezető úton
Egyéni ügyfeleket, vezetőket, csapatokat és szervezeteket segítek a magánéleti és üzleti céljaik elérésében coachként és HR tanácsadóként.
Hiszek abban, ha valaki igazán sikeres és örömteli életet szeretne munkában és magánéletben egyaránt, akkor szeretne is tenni ezért. Coachként hiszem azt is, hogy ügyfeleim képesek megtalálni a saját válaszaikat a nehéz vagy akár a nem rutinszerű helyzetekben is. Abban tudom támogatni azokat, akik hozzám fordulnak, hogy felteszem a megfelelő kérdést, amely hozzásegíti őket a megoldásokhoz és a kitűzött célok megvalósításához.
Segítek abban, hogy felfedezzék a rejtett képességeiket és apró, azonban előre megtervezett lépésekkel elinduljanak a változás útján legyen az business, life vagy karrier téma.
Tornóczi Zsófia
Kulturális antropológia és interkulturális nevelés, fejlesztés végzettségemmel közel 20 éve foglalkozom helyi közösségekkel, csoportokkal és egyénekkel projektkoordinátorként, szervezet- és cégfejlesztőként, trénerként és coachként.
Coaching munkám középpontjában a munka és magánélet egyensúlya, az idővel való zsonglőrködés, az önmagunk és mások megértése, a vezetővé válás és a kommunikáció általában és interkulturális környezetben állnak. Az utóbbi években a fókuszom a csoportokról inkább az egyének irányába mozdult, life coaching és business coaching területeken.
Életünk során rengeteg szokást felveszünk, melyekről elhisszük, hogy szerves részünk, nem tudunk rajta változtatni. Én abban hiszek, hogy minden döntés kérdése, és bár nem könnyű szembenézni az elakadásainkkal, a coaching folyamat épp abban segít, hogy meglássuk céljainkat, és elhiggyük, hogy képesek vagyunk a változásra. Magánéletemben a természetben, kerékpáron, a családommal érzem magam a legjobban.
teszt

A Coaching Neked
csapat tagjainak közös tudása és tapasztalata az alábbi szakmai végzettségekből tevődik össze:
- Szociológia
- HR
- Kulturális antropológia
- Coaching (life, business, párkapcsolat, team)
Témák
amit a leggyakrabban feldolgoztunk csapatokkal, vezetőkkel, magánszemélyekkel az elmúlt több mint 25 év során.
- Munka- és magánélet egyensúlya
- Kiégés
- Időgazdálkodás
- Karriermenedzsment
- Önismeret
- Vezetési ismeretek
- Kommunikációs technikák
- Stresszkezelés
A Coaching Neked csapatának tapasztalata években
+ év vállalkozói, vezetői és projektmenedzsment
+ év tanácsadói
+ év szervezetfejlesztői
+ év tréneri
+ év coaching
Azt vallom, hogy bár vannak meghatározó képességeink, akár akadályaink, sokat tehetünk önmagunk fejlesztéséért, passzív erőforrásaink felhasználásáért, ha igazán elszánjuk magunkat.
Az elmúlt években számos sikeres egyéni coaching ügyfelemmel örülhettem a változásaiknak, fejlődéseiknek.
Elsősorban pároknak, sportolóknak és szüleiknek szeretnék segíteni abban, hogy elakadásaikat leküzdjék, de egyéni élethelyzet változással, tervekkel is kereshettek engem. Egy év alatt sikeresen fogytam több mint 30 kilót mozgással és életmódváltoztatással, illetve elkezdtem box edzésekre járni, így azt gondolom, jól tudom segíteni azokat, akiknek hasonló céljaik vannak.
Szinte mindenki életében eljön az a pillanat, amikor munkahelyet vagy karriert vált. Hiszek abban, hogy az álommunkahely megtalálása és az odavezető út – önéletrajz megírása, interjúra való felkészülés – is lehet stresszmentes, ha alaposan megtervezzük a szükséges lépéseket.
Segítek abban is, hogy önismerettel tudatosítsd a szakmai és személyes értékeidet, ami magabiztossá tesz a munkában és magánéletben egyaránt.
Érdeklődésem középpontjában a munka és magánélet egyensúlya, az időgazdálkodás, az emberi kapcsolatokat építő kommunikáció általában és interkulturális környezetben állnak. Fontosnak tartom, hogy mind a magánéletben, mind a munkában tudjuk, hogy mire van szükségünk és ne mások elvárásainak éljünk. Úgy gondolom, hogy megfelelő döntésekkel, apró lépésekkel mindenki közelebb kerülhet céljaihoz és elégedettebbé, boldogabbá válhat az életében. Ebben szeretnék támogatást nyújtani.
Szabadidőmet a természetben szeretem leginkább tölteni: kerékpáron, kajakban vagy gyalogosan.